A Kelet-Közép-Európa zsinagógái 1782-1944 című plakátkiállítás Klein Rudolf építész fotóinak felhasználásával készült, hiszen neki köszönhető, hogy az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén emelt, ma még meglévő zsidó imaházak, vallási színterek adatbázisa rendelkezésünkre áll. Az építész szisztematikus munkával járta be az Európában egykor meghatározónak számító birodalom területét, hogy valamennyi jelenleg is álló épületről felvételeket készítsen.

A kiállítás nemcsak bemutatja a zsinagógákat melyek egy része a felújításoknak köszönhetően eredeti szépségében pompázik, egy részük viszont lassan az enyészeté lesz, de művészettörténeti útmutatóul is szolgál. A húsz tabló tehát remek eligazodási pont, mint ahogy a kiállításhoz készített azonos című, a Külgazdasági és Külügyminisztérium által kiadott kísérőfüzet is az. Ennek előszavában a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke, Kirschner Péter írja: a zsinagóga nem csupán imahely, hanem a zsidó szellemi élet központja, esszenciája, a közösség összetartozásának, élni akarásának jelképe.

 

2018. május 15. - június 10.

 

Jewish Community Centre,

70 Robinson Road, Mid- Levels, Hong Kong

 

Megnyitó Ünnepség:

2018. május 15.,  este 7.30-8.30

Ohel Leah Synagogue,

70 Robinson Road, Mid-levels

 

A Jewish Community Centre-be a belépés csak fényképes igazolvánnyal,

előzetes regisztráció alapján lehetséges.

Kérjük regisztráljon az alábbi címen: OLS@OhelLeah.org

 

 

szervezte:

 

 

támogatta:

KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIUM