Főkonzuli köszöntő
Tisztelettel köszöntöm Magyarország Hongkongi Főkonzulátusa honlapjának minden olvasóját.
Képviseletünk 4 éves hiátust követően 2013 novemberében nyitott újra ki azzal a mandátummal, hogy a Hongkong különleges politikai és gazdasági helyzete által meghatározott kereteken belül előmozdítsa a kétoldalú gazdasági, kulturális, oktatási, tudományos, idegenforgalmi és humán kapcsolatok fejlődését. Arra törekszünk, hogy a magyar és a hongkongi emberek a nagy földrajzi távolság ellenére közelebb kerüljenek egymáshoz, és megismerjék egymás gazdag kultúráját, szokásait, életviszonyait, szülőföldjük természeti szépségeit.
Tevékenységünk kiemelt területe a kereskedelmi együttműködés bővítése és ezen belül a magyar kivitel növelése, valamint a Magyarországra irányuló hongkongi befektetések ösztönzése. Lehetőségeinkhez mérten, segítjük az üzleti kapcsolatok építését, a magyar termékek megismertetését és piaci bevezetését. Igény esetén, közreműködünk a potenciális partnerek felkutatásában, összekapcsolásában, valamint a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére irányuló rendezvények szervezésében, lebonyolításában.
A Főkonzulátus teljeskörű konzuli érdekvédelmi szolgáltatást nyújt az idelátogató honfitársainknak. A Hongkongban és Makaón tartózkodó magyar állampolgárok rendkívüli helyzetekben, természeti csapások esetén és minden személyes biztonságukat érintő ügyben számíthatnak képviseletünk maximális segítségére.
A képviselet a jövőben is aktív turisztikai promóciót fog folytatni, és közreműködik a Magyarországra látogató hongkongiak beutazásával és tartózkodásával kapcsolatos ügyek intézésében.
Köszönettel fogadunk minden olyan véleményt, javaslatot, amely hozzájárul munkánk hatékonyabbá tételéhez, illetve honlapunkat informatívabbá teszi és még inkább az olvasók érdeklődéséhez igazítja.
A Főkonzulátus valamennyi munkatársa nevében, jó egészséget és személyes sikereket, boldogságot kívánok honlapunk valamennyi látogatójának.
dr. Kertész Pál
főkonzul
Kiemelt hírek
Ünnepeljük együtt az Európa-napot 2025. május 10-én, szombaton a PMQ-ban! A Knack Cordial Folk Group magával ragadó magyar néptáncbemutatója, változatos családi programok közt táncház, valamint magyar ízek is várják a látogatókat.
További hírek
Ügyfélkapu+ bevezetése 2025. január 16-tól
2025. január 16-tól az egyfaktoros Ügyfélkapu bejelentkezési mód megszűnik, helyette az Ügyfélkapu+ szolgáltatás kerül bevezetésre.
TovábbFilmvetítés és beszélgetés Breier Ádám magyar filmrendezővel a Hongkongi Zsidó Filmfesztiválon
Idén 25. alkalommal rendezik meg a Hongkongi Zsidó Filmfesztivált, melynek keretében 2024. november 16-án a Lefkovicsék gyászolnak című magyar vígjáték és dráma vetítésére is sor kerül. Az eseményen a film rendezője, Breier Ádám is részt vesz, a vetítést a filmrendezővel folytatott beszélgetés követi.
TovábbLiszt Ferenc zeneművek a New Hong Kong Philharmonia koncertjén Colleen Lee zongoraművész előadásában
Örömmel támogatjuk a tehetséges zongoraművész, Colleen Lee koncertjét a New Hong Kong Philharmonia szervezésében. A 2024. augusztus 19-i előadáson többek között Liszt Ferenc darabjai szólalnak meg. Köszönjük az NHKP nagylelkű ajánlatát 15% kedvezmény biztosítására a teljes áru felnőtt jegyek árából a Magyarország Barátai levelezőlista tagjai számára!
Tovább