Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulójára emlékezve 2017. november 6 -30. között főkonzulátusunk koncertből és kiállításból álló programegyüttest szervez a kowloon-i Wah Yan Középiskolával valamint két másik középiskolai kórussal együttműködésben. A kiállítás megnyitójára november 9-én este 7.30-kor, a Wah Yan, a Marymount és Heep Yunn középiskolai kórusok 120 kóristájának előadásában megvalósuló nagyszabású Kodály Zoltán Koncerttel egybekötve kerül sor. A másfél órás program keretében a kórusok 5-7 Kodály művet fognak előadni magyar nyelven, valamint más nemzetközi kórusműveket. A Kodály Zoltán életét bemutató 12 tablóból álló kiállítás pedig november végéig lesz megtekinthető a kowloon-i Wah Yan középiskola kiállítótermében.

A koncert és kiállítás ingyenes. Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk.

Helyszín: School Hall, Wah Yan College, Kowloon, 56 Waterloo Road, Yau Ma Tei.